Az önkormányzat szervezésében október 6-án 18 órakor, a ’48-as emlékmű előtt rendeztek tisztelgő főhajtást a 172 esztendeje kivégzett aradi vértanúk emléke előtt. Az emlékezés koszorúit, virágait a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Városi Önkormányzat, a Katolikus Egyházközség, a Református Egyházközség, a Tegyünk Izsákért Egyesület és a Fidesz Izsáki szervezete képviselői helyezték el.
Az egykori eseményeket és azok mának is szóló üzeneteit Tetézi Lajos emlékező gondolataival idézzük:
Tisztelt Emlékezők!
Az 1848/49-es dicsőséges forradalom és szabadságharc nemzetünk történelmének egyik legszebb és legfelemelőbb – az utókornak a legtöbb erőt adó eseménysorozata volt. Igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy a hősies küzdelmek és sikerek ellenére végül az elképesztő túlerővel – az osztrák és az orosz cári seregekkel -szemben elbukott függetlenségi harcunk, és 1849. augusztus 13-án jött Világos, majd október 6-án Arad. Az osztrák császári haditörvényszék Arad várában 1849. szeptember 26-án hozott ítéletet a hírhedt Haynau felügyeletével, a szabadságharc azon főtisztjeivel szemben, akik a felkelés kezdetén aktív, vagy kilépett császári tisztek voltak, és a szabadságharc végén a honvéd hadseregben harcoltak. Közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rangot viselt. A
szabadságharcban játszott szerepük miatti megtorlással az osztrákok elrettentő példát akartak statuálni.
Az ítéletet Aradon 1849. október 6-án hajtották végre: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes lettek a könyörtelen megtorlás áldozatai, valamint Batthyány Lajos miniszterelnököt is e napon végezték ki Pesten.
Noha történelmi emlékezetünk a felsoroltakat őrzi aradi vértanúkként, 1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet is kivégeztek: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát, és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg. Őt azonban nem végezték ki, mert a börtönben megőrült. Az aradi vértanúkhoz hasonló sors jutott további 20 magas rangú honvédtisztnek. Mellettük több száz honvédtisztet ítéltek még halálra, ám végül az ítéletek nagyobb részét kegyelemből, húsz esztendei várfogságra változtatták. A birodalom börtönei – a pesti Újépület, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Theresienstadt, Munkács, Arad – megteltek magyar politikai rabokkal.
A külföldre menekültek közül sokat távollétükben ítéltek el és nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére. 1851 szeptemberében így akasztották fel jelképesen többek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyulát, valamint Táncsics Mihályt. Tudjuk, a szabadságharc bukása ellenére sem volt hiábavaló a küzdelem: hiszen a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani, amit az 1867-ben megtörtént kiegyezés meg is erősített. Megindult Magyarország polgárosodása. Az aradi vértanúkra való emlékezés a kiegyezésig csak titokban történhetett, a kiegyezés után azonban október 6-a országos gyásznappá lett. A rendszerváltozás után pedig az első Orbán-kormány 2001 novemberében, nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Tisztelt Emlékezők! A történelem örömteli és tragikus eseményei erősítik egy nemzet öntudatát. Az aradi tizenhármak és társaik számára szent volt a nemzet, a haza, a hit, és a család. Olyannyira, hogy az életüket adták ezekért. Adjon erőt nekünk is az ő szilárdságuk, erejük, hogy mi is kiálljunk ezekért az örök emberi értékekért. Nekünk most nem fegyveres harcot kell vívni, hanem ezeket az értékeket következetesen, megalkuvás nélkül megőrizni és továbbadni. Méltó nemzeti hívatás, hogy példát adjunk az ezeket az eszméket megtagadó, sőt végképp eltörölni igyekvő nyugati világnak, s persze azoknak is, akik idehaza hasonlókon fáradoznak. Csak akkor lehetünk méltó örökösei a magyar hagyományoknak, a hazájukért életüket is odaadóknak, ha tanulunk a történelemből és nem feledjük, hogy nekünk még egyetlen birodalomhoz való tartozásunk sem hozott semmi jót. Gyakorlatból tudjuk, a bőrünkön tapasztaltuk, hogy egyetlen totalitárius eszme sem vitt előre. A most a világra erőszakolni kívánt énközpontú, önző kizárólagosságot hirdető, tévesen liberalizmusnak mondott valami sem fog. Csakis azok az értékek adhatnak jövőt, amelyekért az aradi tizenhármak is az életüket adták. Higgyünk vérükkel megpecsételt üzenetüknek, és hálával hajtsunk fejet hősies kiválóságuk előtt!
Egy ismeretlen eredetű, régi fohász soraival zárom gondolataimat:
„Bús szél Arad felől tanítsd a mai nemzedéket! Te tizenhárom szent halott, kik hűek voltatok száz halálon át, tanítsátok szeretni e hazát