KOVÁCS GYULA HELYTÖRTÉNETI MUNKÁSSÁGA

  • by

1. A nemzeti érték megnevezése

KOVÁCS GYULA HELYTÖRTÉNETI MUNKÁSSÁGA

2. A nemzeti érték szakterületi besorolása

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG

3. A nemzeti érték fellehetősége

IZSÁK

4. A helyi értéktárba vétel sorszáma, ideje: 1/7/2015

Kovács Gyula tanár, helytörténész 1924. október 6-án született a vajdasági Kula községben. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, tanítóképzőbe Újvidéken járt, ahol 1944-ben kapott tanítói oklevelet. Pályakezdőként Szalkszentmártonban tanított, majd néhány hónap múlva, 1944. december 1-jén Kisizsákra került tanítónak, ahol később vezető tanító lett.

1953-ban a Szegedi Tanárképző Főiskolán matematika-kémiaszakos tanári végzettséget szerzett. 1969-től 1985-ös nyugdíjazásáig az izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatóhelyettese. Nyugalomba vonulása után 1992-ben bekövetkezett haláláig napközis nevelőként dolgozott. 

Aktívan részt vett Izsák közéletében. Tanácstagként, az Izsáki Áfész igazgatóságának tagjaként, s különböző bizottságok tagjaként. Mint kisizsáki pedagógus, megszervezte az ottani művelődési ház társadalmi munkában való felépítését.

Helytörténeti munkássága igen jelentős. Gyűjtötte a várossal kapcsolatos tárgyi emlékeket, történeteket, mondákat. Gyűjtőmunkájának – melybe tanítványait is bevonta az általa vezetett helytörténet szakkör keretében – eredményeként jött létre a városi helytörténeti gyűjtemény, melyet 1994. szeptember 24-én róla neveztek el. Az Izsáki Hírekben – ennek kezdetektől szerkesztőbizottsági tagja volt – rendszeresen jelentek meg helytörténeti írásai. E mellett a Hazafias Népfront Nagyközségi Bizottságának finanszírozásában több helytörténeti füzetet is kiadott.

1992. október   hunyt el Izsákon.

 Családja, Kovács Gyula emlékét ápolva, létrehozta a Kovács Gyula Kiművelt Emberfők Alapítványt, amely minden évben tehetséges, jól tanuló diákokat díjaz értékes tárgyjutalmakkal.

Helytörténeti munkái:

Izsák nagyközség kronológiája  1984-ig (időrendi tábla, évszámokban) – Izsák 1984

A Sárfehér szőlő története – Izsák 1986 

Izsák mondái és legendái – Izsák 1989